Sóskaborbolya (Berberis vulgaris L.)

Európa kontinentális éghajlatú vidékeinek növénye, egészen a Kaukázusig megtalálható. Magyarországon a hegyvidékek déli lejtőin, cserjésekben, jó fényellátottságú helyeken telepszik meg. Gyakran más tövises fajokkal (kökény, galagonya) együtt találkozunk vele.

Plinius mindössze ennyit ír a sóskaborbolya gyógyhatásairól: „Mind nyersen, mind szárítva, mind borban főzve megállítja az enyhe hasmenést és a kólikát.”

Hildegard von Bingen a sóskaborbolyát hideg növénynek tartja és fogyasztását sem embernek, sem pedig a jószágnak nem ajánlja. Máshol egyetlen hatásaként megemlíti, hogy megindítja az asszonyok hószámát. Ugyanakkor a kelések egyik típusa ellen javallt kenőcsének fontos alapanyaga: „Akinek skrofulusok vannak a testén, vegye e rügyeket, amik az először előtörő gyümölcsei a sóskaborbolyának és törje össze valamennyi borban és adjon hozzá harmadannyi porrá tört vakondokot és keverje ezeket össze és főzze egy edényben. És készítsen így kenőcsöt és kenje ezzel a skrofulusokat, mielőtt azok felfakadnának és akkor el fognak tűnni. Ha azonban a skrofulusok már felfakadtak, törje össze a sóskaborbolya rügyeit és szórja ezt a port a nyitott helyekre és akkor ezek kiszáradnak.”

Hieronymus Bock szerint „A borbolya természete hideg és szárító, külsőleg forró bajokra, belsőleg minden hasmenésre használatos. A levelek és bogyók hidegek és szárítók a második fokon, megállatnak, erősítenek és összehúznak. … A gyógyításban a borbolya szirupját, nedvét, a befőzött bogyókat … használják. Oltják a szomjat, étvágyat csinálnak az evéshez, jók a gyomor, a máj és a vesék gyulladására, forró lázakra, oldják a vér forróságát, csillapítják az öklendezést és a hányást. Ugyanígy a hasmenéseket, a vörös vérhast, a túlzott havi vérzést és vérköpést. Egyesek bort csinálnak a bogyókból, egy évre elteszik és a vörös vérhas idején a forróságból támadó hasmenésekre használják, mert nemcsak csillapítja a szomjúságot, de megállatja a hosszantartó hasmenést is. Hasonlóképpen az asszonyok túlzott vérzésének csillapítására is e nedvet kell adni. Erősíti a gyomrot és a májat. Ugyanezzel az erővel bírnak a befőzött bogyók mézzel és cukorral; a vizet a virágokból és levelekből májusban, a bogyókból ősszel égetik a mondott bajokra. Ki is lehet szárítani az érett bogyókat és szükség esetén friss vízben felpuhítani. Aki forró betegségekben folyvást öklendezik és epét hány, használja a borbolyát. A fiatal, zsenge levelek tavasszal és a bogyók ősszel jó salátát adnak. Aki vért köp, az igyon e bogyók borából vagy vegye ki a magvakat, szárítsa ki és törje porrá azokat, s e port igya porcsin vagy útifű vizével. E bor jó forró májra is. E bor korán reggel megiva hasznos fejfájás ellen, mely a forróságtól és epétől támad. A bogyók csucsorral keverve és a májra téve hűtik azt. A nedv vagy a szirup, porcsinfű, rózsa, katángkóró, endívia vagy zöld mogyoró vizével megiva elűzi a bélférgeket. Azt írják, hogy az érett termések széttörve és tapaszként feltéve nemcsak hogy a forró kelések és apostemák fájdalmát csillapítják, de meg is gyógyítják azokat. A gyökeret széttörve és tapaszként feltéve kihúznak minden nyílvesszőt, vasat és egyebet a sebből. Többre tartom a gyökerek kérgét, melyet minden időben nedvesebbnek és hatásában erősebbnek találtam. Ez a seborvosoknak és kirurgusoknak kell kipróbálni. A borbolya nedve erősíti a foghúst és a lötyögő fogat, ha mossák vele a szájat. Ha gargalizálnak vele, gyógyítja a torok dagadásait, a folyásokat, a friss sebeket és szárít minden kelést. A borbolya középső kérge szép
szőke hajat csinál, ha mossák vele…”

Tradicionális felhasználások

Az érett terméseket ősszel gyűjtik, részben kiszárítják, részben nedvüket préselik ki. A termésekben szerves savak, C-vitamin, cukrok, valamint különféle ásványi anyagok és nyomelemek találhatók, elsősorban étvágytalanság, gyomorproblémák, terhesség alatt fellépő hányinger kezelésére használatosak. A termésekből értékes lekvár is készíthető, a következő módon: 1/2 kg érett termést kevés vízben kell puhára főzni, átpasszírozni és azonos mennyiségű cukor hozzáadása után még egyszer felfőzni.