Salátaboglárka (Ficaria verna Huds.)

A salátaboglárkáról Hieronymus Bock a következőképpen ír: „A salátaboglárka gumós gyökereivel és sárga virágaival forró csípős minőségű. A nyelven majdnem annyira éget, mint a boglárka, inkább külsőleg, mint belsőleg használatos. E minőséget a szerző kétségkívül Dioszkoridészből vette. Galénosz azt mondja, a salátaboglárka sokkal csípősebb, mint a fecskefű és meleg a negyedik fok kezdetén. Ezért Dioszkoridész és Galénosz azt mondják, jó orrgyógyszer, mely tisztítja a főt, ha nedvét az orrba teszik, mert mivel forró és csípős, kihúzza a nyálkát a fejből. Dioszkoridész véleménye szerint ugyanilyen hatása van a főzetnek is, ha mézzel gargalizálószert készítenek belőle. De a mi salátaboglárkánk, főleg az, amelyik nedves és árnyas helyeken nő, nem ilyen csípős, hiszen egyáltalán nem érzi az ember csípősnek. Ami viszont száraz talajon nő, az keserűséget és csípősséget hordoz magában. …
E fű gyökereivel együtt borban megfőzve, mézzel keverve jóféle gargalizálószert ad, tisztítja a nyálkás fejet, kihúzza a sűrű nyálkát. Ugyanilyen hatása a gyökér nedvének is, mézzel szét dörzsölve és az orrba téve. A fű, a gyökér és a nedv porrá törve vagy vizet égetve belőle, hasznos cimbalomszegekre, ha mossák vele, ráteszik vagy a port rászórják. Egyesek azt mondják, e fű gyökerével feltéve jó a fájó aranyérre.”