Őszi vérfű (Sanguisorba officinalis L.)

Hieronymus Bock leírása szerint „E füvek száraz természetűek, talán a napi hasmenésekre használhatók, de mivel valódi nevüket nem ismerjük, nem akarunk többet írni erről. E fű csillapítja a vérhast és más hasmenéseket, ugyanígy az asszonyi vérzést. Néhányan úgy hiszik, hogy ha az ember e füvet a kezében tartja, megállatja a vérzést, ezt ki lehet próbálni, néhányan e füvet fiatalon salátába teszik. A vérfű hideg és száraz természetű és összehúz. Ezért nem lehet földitömjén, mivel az forró és csípős. Minden részével használják, vizet desztillálnak belőle, ami vörös rózsacukorral nagyon jó tüdőbajra. E fű jeles erővel bír a sebes és sérült tüdő gyógyítására. Vörösborban szokták főzni és így inni. Vagy égetett vizét száraz rózsa szirupjával keverik. A kirurgusok gyakran használják sebitalokba. Néhányan pestis ellen is becsülik. A fanyar vörösborral készített főzet nagyon jó vörös vérhasban, hasmenésben, vagy ha az ember a túlzottan folyó asszonyi vérzést vagy aranyeret meg akarja állítani. E fű levelei zölden megtörve és feltéve gyógyítják a sebeket, fisztulákat és rákot, ugyanígy szárítva és porrá törve és rászórva is, summázva: igaz sebfű. A vérfű nagyon erős az orrvérzés csillapításában, a kézben tartva, a homlokra téve vagy megtörve az orrba dugva.”