LEÍRÁS

Feldulme/Smooth Elm

Szilfafélék családja (Ulmaceae)

Copyright http://www.netherbarium.hu

A mezei szil 25-30 m magasra megnövő, szabad állásban lecsüngő gallyaival sátorozó koronájú fa. Kérge barnásszürke, mélyen repedezett. A fiatal hajtások kopaszak vagy alig pelyhesek. Levelei változatos nagyságúak, oválisak vagy széles tojásdadok, kihegyesedők, élük kétszeresen fűrészelt. A szilfák levelének legfontosabb határozóbélyege az aszimmetrikus, egyenlőtlen levélváll. A levelek felszíne fényes sötétzöld, sima. A virágok kétivarúak, a hajtásokon gömbölyded virágzatokat alkotnak, a lepellevelek és portokok színe bordó, a bibe fehér. Márciusban virágzik. Termése apró makkocska, melyet körben hártyás lependék határol. Nyár elejére megérik és le is hullik.
Ártereken, vízpartokon gyakori fa a vénic szil (U. laevis Pall.). Leveleinek válla nagyon erősen részaránytalan, fonáka szőrös. A virágzatok és a termések hosszú kocsányon csüngnek, a hártyás lependékek széle pillás.
Nagy termetű, magasabb területek bükköseiben, gyertyános-tölgyeseiben élő fa a hegyi szil (U. glabra Huds.). A nagyobbik levélváll eltakarja a rövid levélnyelet, a levéllemez fényes, érdes. A makkocskák a lependék közepén ülnek.

ELTERJEDÉS, ÉLŐHELY

A mezei szil Közép- és Dél-Európában, valamint Ázsia nyugati részén fordul elő, elsősorban síkságokon és alacsonyabb hegyvidékeken. Magyarországon üdébb talajú erdőkben mindenfelé megtalálható, ártereken, folyópartokon sem ritka.

TRADÍCIONÁLIS FELHASZNÁLÁSOK

A kelta fanaptár egyik változata a szilfát (Lemh) teszi a berkenye helyére, mivel kelta neve szintén l-betűvel kezdődik. Ez már csak azért sem tűnik valószínűtlennek, mivel a szil valóban tekintélyes kinézetű, minden nép körében tiszteletnek örvendő fa – meglepő lenne tehát, ha legalább valamelyik fanaptár-verzióban nem szerepelne. Aki pedig halhatatlanná tette a szilfát, az – szintén elsősorban a régi kelta hitvilágra építve – J. R. R. Tolkien volt, a Gyűrűk Urának feledhetetlen Szilszakáll-figurájával.

Dioszkoridész szerint „a szilfa levelei, kérge és hamuja összehúzó erőt hordoznak. Az ecet, amiben az apróra vágott leveleket áztatták, rákenve gyógyítja az ótvart és beforrasztja a sebeket. De sokkal inkább a kéreg, ha kötés helyett a seb köré tekerik. Mert kötélként tekerhető és hajlítható. A vastag kéregből 2 latnyi borban vagy vízben megiva kihajtja a flegmatikus nedvességeket. Az eltört láb hamarabb lesz szilárd és egész, ha szilfalevelek, kéreg vagy gyökér főzetében fürösztik. A levelek kifakadása idején a szilfa rügyeiben található nedvesség szép fénylő orcát csinál, ha kenik vele.”

Plinius szerint „A szilfa levele, kérge és ága vérzéscsillapító és sebösszehúzó hatású. A belső kéreg leprás sebekre megkönnyebbülést hoz, az ecetbe áztatott levelek helyi kezelésre szintén alkalmasak. Egy denáriusznyi kéreg megpurgálja a beleket, nyálkát és vízszerű nedveket elszállító specifikus hatása miatt.”Könnyei” alkalmasak tályogok, sebek és égések helyi kezelésére, a főzete jó borogatószer… Az apró levélnyelek csúcsai borban megfőzve gyógyítják a daganatokat és kihozzák a gennyet. A belső kéreg ugyanilyen hatással bír. Sokak szerint a kéreg rágása jó sebesülésekre, s vízzel meghintett az apróra tört levelek megduzzadt lábak kezelésére kitűnőek. A fa megnyesése során a beléből kiváló nedvesség helyreállítja a hajas fejbőrt és megóvja a hajhullástól.”
Hildegard von Bingen a szilt elsősorban a köszvény gyógyítására ajánlja, mégpedig két receptben is: vagy a szil fájából rakott tűznél kell melegednie a köszvényes betegnek, súlyosabb esetben pedig a fa fiatal leveleivel áztatott vizet kell a betegnek inni adni. Ugyanezt javasolja gutaütés esetén is. Elmondja a szilfáról azt is, hogy a fájából rakott tűzön melegített vízben fürödve távol tartja a gonoszságot és a rosszakaratot.

Hieronymus Bock a szil jellemzésénél a klasszikusokra hivatkozik: „Galénosz azt írja, hogy a szilfának gyógyító összehúzó ereje vagyon, mivel a friss sebeket a zöld levél összeforrasztja. A sebgyógyítók szívesen használják… A levelek széttörve, benedvesítve és a megdagadt lábra téve lelappasztják a dagadást.”

A Bach-virágterápiában a szilfa eszenciáját (Elm) következő lelkiállapotokra használják: „Azoknak, akik jól végzik munkájukat, követik életcéljukat, akik szeretnének az emberiség számára fontos dolgokat véghezvinni, de néha erőt vesz rajtuk a levertség és úgy érzik, hogy vállalt feladatuk annyira nehéz, hogy emberi erővel képtelenség azt véghezvinni.”

MODERN FELHASZNÁLÁSOK

  • Felhasznált részek: A mai gyógyászatban a szilfa kérgét nem használják. Észak-amerikai rokona, a vörös szil (U. rubra Muhl.) kérge nagy mennyiségű nyálkát tartalmaz, ezért elsősorban gyomor- és nyombélfekély kezelésére használatos.

  • Monográfiák, gyógyszerkönyvek: –

  • Hatóanyagok: –

  • Gyógyhatások: –

  • Adagolás: –

  • Mellékhatások, ellenjavallatok: –