A libapimpóról Szent Hildegárd azt tartja, hogy hideg növény, az ember egészségének pedig inkább árt, mint használ. Az indás pimpót (P. reptans) azonban meleg, nedves növénynek tekinti, és főként lázra ajánlja: „Végy pimpót, erősen tördd össze, és keverd zsemleliszttel vízbe, mint amikor egy tortácskát akarsz készíteni, azután készíts valamennyi faolajjal, vagy ha nincs, valamennyi mákolajjal tésztát, és nedvesítsd meg, hogy lágy legyen. Azután kend rá egy kenderből való kendőre, és miután e kendőt megmelegítetted, vedd ezzel körbe az erős lázú ember egész hasát. És ha egy fél nap vagy egy fél éjszaka eltelik, vedd le a kendőt, és melegítsd meg újra tűz fölött, és tedd a beteg hasára. És tedd ezt gyakran, és a láz enyhülni fog”. Emellett a ködös szem és a sárgaság kezelésére tartja alkalmasnak. Az előbbi ellen tiszta borba kell a pimpót törni, leszűrni és ezzel a borral a szemet kenni. Sárgaság ellen pimpóból, zsemlelisztből és vízből kell tortácskákat készíteni, amelyek kilenc napon keresztül éhgyomorra fogyasztva elűzik a betegséget.
Hieronymus Bock szerint „A libapimpó meglátásom szerint nem nedves, hanem száraz, a cickafarkhoz hasonló, jól és károk nélkül használható a testben és azon kívül, hiszen a megállató növények nem nedves, hanem száraz természetűek, mint azt Galénosz világosan bizonyítja. E szer száraz, mondja Fuchsius, a harmadik fokon, főképpen a gyökér. Nagyon tévednek ezért azok, akik nedves természetet adnak neki, mivel nedves helyen nő, ha ez igaz lenne, akkor ebből az következne, hogy a vizitorma, a kanálfű, a borsos keserűfű, a lizinka, az acsalapu, a sédkender, a martilapu és mások is nedves természetűek, mivel hasonlóképpen nedves és vizes helyeken élnek. Emellett, amint tapasztalható és az ízből következik, e szer összehúz. De az összehúzó szer, mondja Galénosz, földies természetű és ezért száraz. De a fű nemcsak száraz és összehúzó erejű, de hideg természetű is. Minden részével használják, vizet desztillálnak belőle, ami nagyon jó vesekőre, kendővel feltéve vörös, folyó és fájó szemekre, gyógyítja a száj rothadásait és keléseit, ha gargalizálnak vele és jó a nemi részek bajaira, embernél és asszonynál. Summázva, a libapimpó derék sebfű, gyógyítja a sérvet, csillapítja a vérköpést, a túlzott asszonyi vérzést, a fehér folyást és Pena és Lobelius szerint a vesekő specifikus ellenszere.
A libapimpó sóval és vízzel megfőzve és beadva segít azoknak, akik magasról estek le, szétoszlatja és kihajtja a megalvadt vért, ahogyan néhányan írják, nekem ez nem tetszik. A fű borban megfőzve és megiva csillapítja a hasfájást és a hát sajgását, jó az asszonyok fehér folyására, mert megállat, mint a vérfű. A libapimpó fehér ürömmel használva megöli a férgeket és elűzi a hascsikarást. Egy bevált recept fehér folyásra: végy 2 lat száraz libapimpót …, 2 lat fehér korallt, törd finom porrá, s ebből adj negyed latnyit 4 lat libapimpóvízzel. De e szert egy időn át folytatni kell, lehet a száraz, borban áztatott füvet is inni. Matthiolus azt írja, hogy megállatja e folyást, ha az ember a zöld füvet a cipőjében a meztelen talpa alatt hordja…
A libapimpó vízben megfőzve és e víz melegen a szájban tartva, legyőzi a fogfájást. A fű szétmorzsolva és feltéve csillapítja a tagok és a csípő fájdalmát. A levelekből kipréselt nedv kendővel a homlokra téve csillapítja az orrvérzést. Forró fejfájásra egy jó borogatás: végy 2 marok zöld, összetört libapimpót, önts rá rózsavizet, préseld ki a nedvet és tedd aztán a homlokra és a halántékra. Vagy törd meg a füvet sóval és rózsaecettel, és tedd tapaszként a talpra, a kézre és a csuklóra. Nagyszerű szájvíz a száj rothadásaira: végy 1 maroknyit a libapimpóból és egyet a szamóca füvéből, minden részével, főzd ezeket fél mérő borban és fél mérő vízben, míg a fele elfogy. Jó szájvíz lötyögő fogakra … Végy libapimpót, főzd fanyar vörösborban, tégy hozzá kevés ecetet vagy helyette kevés timsót.”
Hagyj üzenetet