LEÍRÁS
holtcsalán, mamó
Weiße Taubnessel/Archangel, Deadnettle
Ajakosok családja (Lamiaceae, Labiatae)
Copyright by netherbarium.hu
A fehér árvacsalán évelő növény, gyöktörzse vízszintes helyzetű, kúszik a talajban. Szára felálló vagy felegyenesedő, kevéssé elágazó, 30-40 cm magas. A szár keresztmetszete négyszögletes, a levelek keresztben átellenesen helyezkednek el rajta. A levelek valóban emlékeztetnek a csalán leveleire: kissé megnyúlt tojásdadok, kihegyesedők, durván fogazottak, válluk szíves vagy lekerekedő. A fehér, kétajkú virágok a levelek hónaljában álörvöket alkotnak. A csésze forrt, öt, többé-kevésbé egyenlő foggal. A virágok felső ajka domború, szőrözött, az alsó ajak oldalsó karéjai hiányoznak vagy aprók, hegyes fogúak. A virágok hossza 1,5-2 cm. Májustól szeptember végéig virágzik, termése négyes makkocska.
A többi árvacsalán virágai pirosak, a fennmaradó, főleg a virág felépítésére vonatkozó bélyegeket viszont alaposan meg kell vizsgálni, hiszen ezek alapján különíthetők el egy sereg más, pirosvirágú ajakostól. Legismertebb képviselőjük a rendszerint (de nem mindig!) foltos levelű, pirosas-lilás virágú foltos árvacsalán (L. maculatum L.).
Hasonló felépítésű, ám sárga virágú, üde talajú gyertyános-tölgyesekben és bükkösökben élő növény a sárga árvacsalán (Galeobdolon luteum Huds.), egyes szerzők szerint a fehérvirágú fajhoz hasonló gyógyerővel bír.
ELTERJEDÉS, ÉLŐHELY
A fehér árvacsalán középhegységeinkben (kivétel a Pilis, a Budai-hg. és a Gerecse) és a Nyugat-Dunántúlon meglehetősen gyakori, az ország többi részén ritka. Üde gyomtársulásokban, erdőszéleken, patakok mentén él. Áreája egész Európán és Ázsián végighúzódik.
TRADÍCIONÁLIS FELHASZNÁLÁSOK
Dioszkoridész szerint „Az árvacsalán levelei, szára, magvai és nedve elűzik a duzzanatokat, rákot, a fülek mögötti kelést, a nyakon növő dagadásokat. Ehhez naponta kétszer kell a károkat a főzettel mosni, majd a megtört füvet szintén kétszer ecettel melegen tapaszként feltenni. E fű megtörve és kevés sóval tapaszként feltéve jó a tovakúszó fekélyekre és más romló kelésekre.”
Plinius főképpen a foltos árvacsalánról ír: „A ‘Lamium’-nak nevezett csalán nagyon jámbor, levelei nem csípnek, sóval megszórva meggyógyítja a zúzódásokat, kék foltokat, az égéseket, a görvélyes sebeket, a daganatokat, a köszvényes panaszokat és a sebeket. Levelének közepe fehér és meggyógyítja az orbáncot… a csalán gyökere sóval kihozza a testből a beágyazódott dolgokat. A levelek kocsikenőccsel elmulasztják a skrofulusos duzzanatokat, ha gennyesek, akkor kitisztítják azokat és új hús alakul a helyükön.”
„Az árvacsalán meleg, és aki eszi, szívesen nevet, mert melege a lépet éri és ezáltal a szívet megvidámítja.” – írja Szent Hildegárd. Ezen kívül csak egyetlen, elég különös receptet közöl: „akinek fehérség nő a szemében, húzza ki a növényt gyökerestől a földből, és a gyökerétől frissen megfosztva tegye éjszakára egy pezsgő forrás vizébe, majd pedig melegítse egy tálban a vízből kivett növényt és azon melegében helyezze a szemére. És tegye ezt három éjszakán keresztül, és a fehérség a szemében meggyógyul és eltűnik”.
Hieronymus Bock egy fejezetben tárgyalja az égető és az árvacsalánokat: „Meleg hatásúak… Ezért a vénuszi tetteket is serkentik és gerjesztik, de a második fok felett nem melegek. Az árvacsalánokat forróbbnak tartják. Az árvacsalán vize júniusban desztillálva, reggelente és esténként 2-3 latnyit megiva jó az asszonyok fehér folyására. Az árvacsalán nagyszerű orvosság lépbajosoknak. Mindezen bajokra az árvacsalán fehér virágaiból is lehet konzervát, cukrot készíteni és a beteg asszonyoknak adni … Az árvacsalánok az égetők minden hatását bírják, de külsőleg jobban oszlatják a daganatokat és csomókat, ezért gőzfürdőkben és az anyaméh lágyítására is használatosak…”
Hagyj üzenetet